Vállalatok gazdasági működésének modellezése

Tantárgy neve: Vállalatok gazdasági működésének modellezése

Kreditértéke: 3

A tantárgy besorolása: kötelező

A tanóra típusa: 0 óra előadás / 3 óra gyakorlat, összesen 36 óra az adott félévben

Az adott ismeret átadásában alkalmazandó további (sajátos) módok, jellemzők (ha vannak):

A számonkérés módja: évközi jegy

Az ismeretellenőrzésben alkalmazandó további (sajátos) módok (ha vannak):

A tantárgy tantervi helye: 7. félév

Előkövetelmények: −

Tantárgyleírás:

A hallgatók a korábbi félévekben megszerzett műszaki és gazdasági tudásukat felhasználva esettanulmányokat oldanak meg. Az esettanulmányok megoldása folyamán együtt működnek társaikkal, a feladatok megoldását, a prezentációkat közösen 4-5 fős „team”-ben készítik el. A hallgatók a félév során döntést hoznak a vállalat alapításától kezdve, a vállalati működésen és piaci kihívásokon keresztül a fontosabb gazdasági teendőkről, gyakorolják a stratégiaalkotás, piaci elemzés és erőforrás tervezés főbb tevékenységeit. Megoldást próbálnak találni a piaci terjeszkedés, nemzetközi gazdasági ügyletek, az innováció és a megváltozott piaci környezet által jelentette feladatok vonatkozásában.

Irodalom:

Kötelező és ajánlott irodalom:

  • Bartek-L. M. – Bartók I. – Czakó E. – Gáspár J. – Könczöl E. – Pecze K. (2007): Vállalati stratégia. Alinea Kiadó, ISBN: 978-963-9659-09-4.
  • Balaton Károly - Tari Ernő (2007): Stratégiai és üzleti tervezés. Akadémiai Kiadó. ISBN: 9789630594738
  • Noszkay Erzsébet (2009): Változás- és válságmenedzsment az alapoktól. NOMEN & B BT Kiadó. ISBN: 9789630676748.
  • Az oktatók által kiadott esettanulmányok, a megoldáshoz szintén az oktatóktól kapott segédletek, információk.

Előírt szakmai kompetenciák, kompetencia-elemek

a) tudása

-     Ismeri a műszaki szakterület műveléséhez szükséges általános és specifikus természettudományi, műszaki tudományi, gazdálkodás- és szervezéstudományi elveket, szabályokat, összefüggéseket, eljárásokat.

-     Ismeri a termelő és szolgáltató folyamatok reál, humán, illetve gazdasági és társadalmi összefüggéseit, azok egészségre és biztonságra való hatásmechanizmusát.

-     Ismeri a beruházások, továbbá fejlesztési projektek tervezésének, gazdaságossági vizsgálatainak, műszaki kivitelezésének főbb eljárásait, módszereit.

 

b) képességei

-     A műszaki szakterületen felmerülő rutinfeladatok megoldásában képes alkalmazni a megszerzett általános és specifikus természettudományi, műszaki tudományi, gazdálkodás- és szervezéstudományi elveket, szabályokat, összefüggéseket, eljárásokat.

-     Képes műszaki-gazdasági dokumentációk megértésére, feldolgozására.

-     Képes műszaki, technológiai, beruházási, gyártási, logisztikai, minőségbiztosítási, informatikai folyamatok irányítására, szervezésére, ellenőrzésére és fejlesztésük összehangolására.

-     Képes üzleti tervek készítésére, döntéselőkészítési feladatok elvégzésére, innovációs stratégiák kidolgozására és megvalósítására.

-     Képes az információk menedzselésére.

-     Képes a versenytársak, a termékek, a piaci lehetőségek elemzésére és a termékek, műszaki tartalmú szolgáltatások értékesítése.

-     Képes vállalati, intézményi menedzsment alrendszerek működtetésére.

-     Rendelkezik együttműködő, kapcsolatteremtő képességgel, kommunikációs készséggel.

-     Rendelkezik felelősségtudattal, minőségtudattal, értékelési és önértékelési, analizáló és szintetizáló képességgel.

-     Képes a beruházási igények felmérésére, menedzselésére, valamint a beruházásokkal kapcsolatos műszaki és gazdaságossági vizsgálatok végrehajtására.

-     Képes a szakterületét támogató szoftverek és informatikai rendszerek felhasználói szintű kezelésére, alkalmazására.

 

c) attitűdje

-     Nyitott a műszaki szakterületet megalapozó általános és specifikus ismeretekre.

-     Betartja a munkavégzés és munkavállalás jogi, erkölcsi és szakmai szabályrendszerét.

-     Törekszik arra, hogy döntéseit a jogszabályok és az etikai normák teljes körű figyelembevételével hozza meg.

-     Törekszik arra, hogy döntéseit az irányított munkatársak véleményének megismerésével, lehetőség szerint velük együttműködésben hozza meg.

-     Törekszik arra, hogy folyamatos önképzéssel és továbbképzéssel szakmai fejlődését elősegítse.

-     Átfogó rendszerszemlélettel rendelkezik.

 

d) autonómiája és felelőssége

-     Irányítás mellett közreműködik a műszaki szakterület szakembereivel egy-egy konkrét projekt megvalósításában.

-     Önállóan képes a termelő és szolgáltató vállalkozások műszaki-gazdasági jellegű, valamint humán folyamataival kapcsolatos menedzselési feladatok ellátására.

-     Önállóan képes a szervezetek működésének menedzselésére.

-     A szakterületéhez tartozó elemzői feladatok megoldása során önállóan választja ki és alkalmazza a releváns problémamegoldó módszereket.

-     Saját munkájának eredményeit reálisan értékeli.

-     Váratlan döntési helyzetekben is önállóan képes a munkavégzésre, a szakmai kérdések végig gondolására.

-     Felelősséget vállal szakmai döntéseiért.

-     Felelősséget vállal az általa irányított és az általa elvégzett munkafolyamatokért.

-     A szakterületét megalapozó nézeteket felelősséggel vállalja.

-     Felelősséget érez a fenntartható fejlődésért.

-     Felelősséget érez munkahelyéért és beosztott munkatársaiért.

 

Tantárgy felelőse: Diószeginé Zentay Éva, mesteroktató

Tantárgy oktatásába bevont oktató(k): Diószeginé Zentay Éva, Dr. Jenei Tünde

 

Tantárgyi tematika heti bontásban (nappali tagozat)

Tantárgyi tematika konzultációnként (levelező tagozat)

 

Last update: 2023. 09. 05. 15:03