 |
Andre D. L. Batako professzor megkérdőjelezi a fenntarthatóságról és a körforgásos gazdaságról szóló megszokott narratívákat. Bár sok szervezet „zöldként” pozicionálja magát, a professzor alapvető kérdéseket vet fel az etikáról, a globális egyenlőtlenségekről, valamint arról, hogy a jelenlegi gazdasági rendszerekben egyáltalán megvalósítható-e a valódi körforgás. |
| Reader in Sustainable Advanced Manufacturing Technologies, The General Engineering Research Institute, Liverpool John Moores University, UK |
Ma sok vállalat „zöldként” hirdeti magát. Hol húzódik a valódi fenntarthatóság határa?
A valódi fenntarthatóság és a kommunikált „zöld” imázs között még mindig jelentős a szakadék. A vállalatok gyakran kizárólag a termékek életciklusának végére koncentrálnak, miközben figyelmen kívül hagyják az alapanyagok eredetét és az egész ellátási láncot.
Pedig a fenntarthatóság ott kezdődik, hogy honnan származnak az alapanyagok, hogyan történik a kitermelés és a feldolgozás, és milyen hatással van ez a helyi közösségekre. Ez a láncszem sokszor hiányzik a gondolkodásból.
Ha például az alapanyagokat egy országban kitermelik, majd máshol dolgozzák fel anélkül, hogy a helyi értékteremtést figyelembe vennék, akkor a fenntarthatóság kérdésessé válik. Ilyenkor a fenntarthatóság inkább csak látszat marad, mint valós tartalom.
Valóban megvalósítható a körforgásos gazdaság?
A jelenlegi értelmezés szerint egy teljesen zárt körforgásos gazdaság nagyon nehezen megvalósítható. Az anyagok idővel romlanak, az újrahasznosítás pedig sok esetben minőségvesztéssel jár. Ez nem egy tökéletes kör, hanem inkább egy spirál, ahol az érték fokozatosan csökken.
Fontosabb azonban, hogy a vitából sokszor hiányzik az emberi tényező. A fenntarthatóságnak nemcsak az anyagokról és a folyamatokról kell szólnia, hanem az emberekről is.
Jelenleg a körforgásos gazdasági modellek nem minden régió számára egyformán előnyösek. A fejlett országok gyakran többet profitálnak, míg az erőforrásokat biztosító térségek hátrányos helyzetben maradnak. Ez komoly etikai kérdéseket vet fel a globális igazságosság és az elosztás kapcsán.
Melyek a fenntartható gyártás legnagyobb etikai kihívásai ma?
Az egyik legjelentősebb probléma a globális ellátási láncok egyenlőtlensége.
Például az akkumulátorokhoz és zöld technológiákhoz szükséges kritikus nyersanyagokat gyakran olyan régiókban bányásszák, ahol a környezeti és társadalmi feltételek rendkívül nehezek. Miközben a fejlett országok nettó zéró célokról és zöld átállásról beszélnek, ezek a célok sokszor más régiók erőforrásainak kitermelésére épülnek.
Így egy olyan rendszer jön létre, ahol az egyik régió fenntarthatósága könnyen egy másik régió kizsákmányolásán alapulhat. Ezért az etika központi kérdéssé válik: ki profitál a fenntarthatóságból, és ki viseli a költségeit?
És talán a legnehezebb kérdés: mi jelent nagyobb veszélyt: ha túl lassan haladunk a fenntarthatóság felé, vagy ha túl gyorsan, de etikai megfontolások nélkül?
Hogyan lehet ezeket a kihívásokat kezelni?
Nincs egyszerű megoldás, de minden a tudatossággal kezdődik. A fenntarthatóságot globális felelősségként kell kezelni, nem pedig egyes régiók előnyeként.
Az előadásom fő üzenete az volt, hogy alapvető szemléletváltásra van szükség. Jelenleg a fenntarthatóságot gyakran politikai célok és rövid távú mutatók vezérlik, nem pedig hosszú távú etikai gondolkodás.
A valódi változás legalább egy-két generációt igényel, amelynek alapja az oktatás és a szemléletformálás.
A valódi változás időigényes: legalább egy-két generáció oktatására és szemléletformálására van szükség. Az oktatás kulcsfontosságú, mert csak így érthető meg a rendszer egésze – és csak így kérdőjelezhetők meg a benne lévő egyenlőtlenségek.
Mi motiválta a meghívás elfogadására, és hogyan látja a jövőbeli együttműködési lehetőségeket?
Számomra ez a konferencia nem csupán arról szól, hogy meggyőzzek másokat, hanem a reményről is. Annak a reményéről, hogy az itt elhangzott gondolatok elindíthatnak valamit.
Ha akár egyetlen embert is elér egy ötlet, az tovább tud terjedni és hatást gyakorolhat. A változás mindig a tudatosságból és a közös megértésből indul.
Hiszek abban is, hogy az együttműködés elengedhetetlen. A valódi előrelépés nyitottságot igényel az egyetemek, tudományterületek és országok között. Legyen szó közös kutatásról vagy informális eszmecseréről, a cél ugyanaz: tanulni egymástól és felelősebb, etikusabb innováció felé haladni.
Cs. K.