Záróvizsga

A hallgató a végbizonyítvány (abszolutórium) megszerzése után tanulmányait záróvizsgával fejezi be. A záróvizsga a felsőfokú iskolai végzettség megszerzéséhez szükséges tudás (készség) ellenőrzése és értékelése, amelynek során a jelöltnek arról kell tanúságot tennie, hogy a tanult ismereteket alkalmazni tudja. A záróvizsgára bocsátás feltételeit és a záróvizsgát a szakra vonatkozó követelmények határozzák meg. Záróvizsga az abszolutórium megszerzését követően záróvizsga-időszakban tehető. A záróvizsgát bizottság előtt kell letenni. Ha a hallgató a hallgatói jogviszony megszűnéséig záróvizsgáját nem teljesíti, azt a hallgatói jogviszonya megszűnését követően leteheti a záróvizsga letétele idején hatályos követelményeknek, a záróvizsgára vonatkozó rendelkezései alapján.

A végzős félév legfontosabb határidejei ezen a linken érhetőek el. 

A záróvizsgázás feltételei:

  A tanterv által meghatározott kreditek teljesítése Elfogadott szakdolgozat Munkavédelem Testnevelés Oklevélkiadás feltétele
műszaki menedzser alapszak

210 kredit

(amely tartalamazza a tantervben meghatározott szabadon választható tárgyak kreditértékét is)

igen igen

nappali tagozaton 2 félév

levelező tagozaton nem előírt

középfokú nyelvvizsga
műszaki menedzser mesterszak

120 kredit

(ebből 6 kredit szabadon választható tárgy) 

igen igen

1 félév

levelező tagozaton nem előírt

középfokú nyelvvizsga
valamennyi szakirányú továbbképzési szak 60 kredit igen

igen

(a tanulmányaikat 2022/23/1 félévet megelőzően kezdő hallgatók számára a Munkavédelem tárgy nem kötelező)

nem -

 

A záróvizsga részei

A záróvizsga a tantervben meghatározottak szerint több részből áll: 
1.    szakdolgozat/diplomamunka megvédése és az esetleges kérdésekre, észrevételekre adott válasz;
2.    szóbeli vizsga, amely két modult tartalmaz

műszaki menedzser alapszakon (BSc) és mesterszakon (MSc): (a) menedzsment modul és (b) a specializációnak megfelelő műszaki modul;

szakirányú továbbképzési szakokon: a lenti táblázat szerinti két kérdéssornak megfelelően.

A szóbeli záróvizsga követelményeit, a számon kérendő témakörök tematikáját a tanszék legkésőbb az utolsó szemeszter szorgalmi időszakában teszi közzé.

A véglegesített záróvizsga kérdéssorok elérhetőek a lenti táblázatban:

 

 Szakirányú továbbképzési szakokon:

Lean szakmérnök / Lean menedzser Lean menedzsment Minőségmenedzsment (Lean)
Mérnök coach szakmérnök / Coach Menedzsment modul (Coach) Mérnöki modul (Coach)
Minőségirányítási szakmérnök / Minőségirányítási szakember Minősegfejlesztést támogató technikák (Min) Szervezeti minősegmenedzsment rendszerek (Min)
Műszaki Projektmenedzsment szakmérnök / Műszaki Projektmenedzsment szakember Műszaki Projektmenedzsment  

 

Szakdolgozat/diplomamunka védés

A záróvizsga részeként a hallgató bemutatja szakdolgozatát/diplomamunkát és válaszol a bizottság esetleges kérdéseire. A dolgozat bemutatásához előzetesen készítendő egy kb. 8 dia tartalmú power point bemutató. A ppt fájlt az e-learning rendszerbe kell feltölteni ugyanazon kurzus alatt, ahová a dolgozatot is feltöltik.  
 

A bemutató tartalma:


1. dia: A szakdolgozat/diplomamunka címe, név, dátum
2. dia: A dolgozat felépítése
3. dia: A vállalat bemutatása
4., 5., 6. dia: Saját eredmények bemutatása
7. dia: Javaslatok
8. dia: Köszönöm a figyelmet!

A szakdolgozatra/diplomamunkára vonatkozó legfontosabb információk ezen a linken érhetőek el. 

A szóbeli vizsgát a záróvizsga bizottság tagjai ötfokozatú osztályzattal értékelik, majd zárt tanácskozás keretében szavazással állapítják meg a záróvizsga végosztályzatát. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. A záróvizsga eredményét a bizottság elnöke hirdeti ki.
A záróvizsgáról jegyzőkönyv készül. A záróvizsga részeredményeit és az oklevél minősítését az osztályozó ív tartalmazza. 

 

Sikertelen záróvizsga javítása
Amennyiben a záróvizsga bármelyik része elégtelen, a záróvizsgát – az oklevél megszerzése érdekében – az egyetem rendelkezései szerint meg kell ismételni. Ismételt záróvizsga legkorábban a következő záróvizsga-időszakban tehető le. 

 

Záróvizsga bizottság
A záróvizsga bizottság elnökét a szakterület elismert, kiváló külső szakemberei, vagy az egyetem tanárai, docensei közül,– a kari tanács egyetértésével – a dékán kéri fel és bízza meg.
A záróvizsga bizottságot az elnökön kívül legalább két tag és szükség szerinti létszámú kérdező tanár alkotja. A záróvizsga bizottság megbízatása egy évre szól. A hallgatók beosztását a megbízott záróvizsga bizottsághoz a Tanszék teszi közzé. 

 

Oklevél
A sikeres záróvizsga és az előírt nyelvvizsga teljesítésének igazolását követő 30 napon belül a kar a hallgató számára az oklevelet kiállítja és kiadja a jogosult részére. Az oklevél kiadásának feltétele az államilag elismert legalább középfokú C típusú nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű érettségi bizonyítvány, illetve oklevél megléte.

Az oklevél minősítése az alábbi képlet alapján számítandó:

A tanulmányaikat 2022. szeptembere előtt megkezdett hallgatók esetében: A tanulmányaikat 2022. szeptembere után megkezdett hallgatók esetében:

Oklevél minősítése =(((Szv1+Szv2)/2)+D)/2

Szv1 és Szv2: szóbeli vizsgák
D: szakdolgozatra kapott érdemjegy

 

ahol

A: a tanulmányok egészére számított (halmozott) súlyozott tanulmányi átlag (A),

B: a záróvizsga szóbeli részére külön-külön meghatározott érdemjegyek átlaga (B)

C: a záróvizsga szakdolgozat védésére kapott érdemjegy (C).

 

A kiszámított átlageredmény alapján az oklevelet a következőképpen minősítjük:

kiváló: 4,81-5,00;     jeles: 4,51-4,80;   jó: 3,51-4,50;    közepes: 2,51-3,50;    elégséges: 2,00-2,50
 

Legutóbbi frissítés: 2024. 09. 18. 10:46